← Recepttár

Cigánypecsenye

Hozzávalók:

80 dkg sertéstarja
20 dkg kenyérszalonna
4-5 gerezd fokhagyma
1 teáskanál törött paprika
só, bors

Elkészítés:

Előző este a sertéstarját 8 szeletre vágjuk, sózzuk, borsozzuk, hűtőbe tesszük. Másnap a szalonnát felszeleteljük, és egy centis távolságokban becsíkozzuk, hogy meglegyen a kakastaréj forma. Száraz serpenyőben aranyszínűre sütjük a szalonnákat, majd kivesszük és félretesszük. A zsírt újra felforrósítjuk, majd hirtelen megpirítjuk benne a hússzeletek mindkét oldalát, hogy kérget kapjon. Ha a húsok kívül megpirultak, akkor félrehúzzuk, óvatosan ráöntjük a vizet. Vigyázunk, mert fröcskölni fog! Közepes lángon, fedő alatt 15 percig pároljuk a húst, közben egyszer megfordítjuk. Levesszük róla a fedőt, és hagyjuk, hogy teljesen elpárologjon alóla a víz. Amikor már csak a zsiradék maradt, további 1-2 percig sütjük mindét oldalán, visszadobjuk mellé a megsütött szalonnát is, majd tálaljuk. A hússzeletekre rányomjuk a fokhagymát, ráhelyezzük a szalonnás taréjokat és hagymás tört krumplival körítjük.

*Várnai Anna receptje
*Fotó: Várnai Anna