← Recepttár

Planta tea szederlevélből

Az 1970-es évekig kapható volt nálunk egy a fekete teákra megszólalásig hasonlító, a földi szeder leveléből készített teafű, ez volt a planta tea. Ennek házi elkészítése a következő módon lehetséges:

Fiatal, egészséges szederleveleket gyűjtünk (májustól szeptemberig) a felfelé növekedő, nem virágos, új szederhajtásokról szedjük. A szúrós levélnyeleket levágjuk, és a leveleket apróra vágjuk. Ezután az összevágott leveleket egy fém edényben gyűjtve, egy sodrófa nyelével, mint egy nagy mozsárban, rétegenként kissé megtörjük, hogy a sejtekből kijöjjön a nedv.

Majd a leveleket egy fém, nagylyukú szűrőtálba tesszük, azt egy lábasra helyezzük, amibe éppen beleillik, és az egészet lefedjük egy fedővel. A lábasban kis vizet melegítünk, ami átgőzöli majd a szederlevelünket. Csak gőzölni kell, ezért soha ne forrjon lobogva alatta a víz. Ha forr, akkor lezárjuk a lángot, majd később újragyújtjuk, és közben időnként átforgatjuk a leveleket. Mindezt addig ismételjük, míg a levelek sötét, szürkésbarnára színeződtek, és illatozni kezdenek. Ezután az illatossá vált leveket kiterítve, szellős helyen megszárítjuk, majd befőttes üvegekbe zárva, sötét helyen érleljük még pár hétig. A planta teánk az érés során még illatosabb lesz. Fekete, de nem élénkítő tea készthető belőle forrázással. A szederlevélből a fenti eljárás mellőzése nélkül, csak megszárítva is készthető finom tea, ami – bár vannak gyógyhatásai – annyira enyhe hatású, hogy élvezeti teaként is fogyasztható.

*Dénes Andrea receptje
*Fotó: Dénes Andrea